Csézy és háttere - vége! Az oldal ELADÓ!

 Hello hello!


 

 

 

VIP tagjai
VIP tagjai : Rácz Gergő

Rácz Gergő

  2008.07.15. 18:53


 

Rácz Gergő

Zenész, énekes.

"11 éves korában Budapesten a XVIII. kerületi zeneiskolában kezdődött el zenei képzése, amikor is klasszikus gitáron kezdett el játszani.

14 évesen került be a Park együttesbe, amelynek menedzsere a magyar rock and roll állócsillaga, Fenyő Miklós volt. Gergő így együtt zenélhetett Fenyő fiával, Dáviddal (zongora), Révi Sándorral (gitár) és Pálmai Viktorral (dob). A fiatal zenész első szerzeménye is a zenekar „Minek nőjek fel” című albumán volt hallható. A korong hamar népszerű lett, összesen 20.000 példányban fogyott el.

15 éves korában elindult az Országos Zeneiskolai Gitárversenyen, amelyet meg is nyert a tehetséges fiatalember.

1995-ben felvették a Zeneművészeti Főiskolára, ahol tanulmányait a klasszikus gitár tanszakon kezdte el. A főiskola mellett elkészítette első demó felvételeit, amelyet elküldött ahhoz a kiadóhoz is, ahol később lemezszerződést ajánlottak neki egy fiúzenekar tagjaként.

1997-ben megalakult Magyarország egyik legsikeresebb fiúcsapata, a V.I.P., ahol társai Rákonczai Viktor, Rakonczai Imre és Józsa Alex voltak. A formáció a dublini Eurovíziós Dalfesztiválon mutatkozott be először a hazai és a külföldi közönségnek egyaránt. Az együttes pályafutása alatt három nagylemez jelent meg, ebből kettő arany státuszt ért el.

2000-ben feloszlott a V.I.P., ezután Gergő saját stúdiójában vonult vissza, ahol különféle zenei produkciók közreműködője lett mint zeneszerző, gitáros, és hangszerelő. Segített Lolának, Dukai Reginának, Zsédának, a Princessnek, az R-Port-nak, és számos reklámhoz is szerzett zenét.

2004-ben a Fool Moon nevű acappella együttes tagja lett.

2005-ben az énekegyüttessel Graz-ban szerepeltek, a Ward Swingle Nemzetközi Acappella Versenyen, ahol első helyezést értek el.

2006. tavaszán megjelent első szóló-maxija és videóklipje, Bennünk a világ címmel. A dallal az örszágos rádiós listán az élvonalba került, a klip a Viva Chart toplistáján pedig egészen az első helyre kúszott fel. Még ebben az évben, - a tél folyamán - jelent meg Gergő nagylemeze is, szintén „Bennünk a világ” címen. S ezzel szinte egyidőben a boltok polcaira került a második Rácz Gergő maxi is, „Súgd a nevem” címmel, és természetesen egy új videóklipet is leforgatott a gitáros-énekes.

A Popcorn magazinban a 2006-os év kedvenc magyar énekesének jelölték.

[2006.06.07.]"

 

Rácz Gergő: Bennünk a világ
Megjelenési dátum: 2006. október 31.
Megjelent:
CD » album (2006)
Tracklist:
1. Bennünk a világ
2. Súgd a nevemletöltés/meghallgatás
3. Húzz fel bármit
4. Megy a lány
5. Kezed nyoma
6. Mélyen érzed [Duett Lolával]
7. Az hibázik, aki nem szól rám
8. Zene kell
9. Mondhat bárki bármit
10. Éjjel minden más
11. Húzz fel bármit [Orange Mix]
12. Bennünk a világ [Fool Moon acappella version]
Közreműködők:
előadó/zenész: Lola
előadó/zenész: Rácz Gergő
kiadó: Warner Music / mTon
együttes: Fool Moon
Gergő az elmúlt évek alatt folyamatosan dolgozott első önálló albumán, mely "Bennünk a világ" címmel október 30-án kerül a boltok polcaira. A címadó dalhoz még tavasszal készült egy nagyon látványos videoklip, melyet hónapokig játszott a hazai zenecsatorna, illetve rövid időn belül a rádiók egyik legnagyobb kedvence lett. A debüt albumra 10 vadonatúj felvétel + 2 remix került. Gergő szerzőtársa Molnár Gábor (Fool Moon) volt, a lemezen közreműködik Józsa Alex is, aki Gergő egykori zenésztársa volt. A kiadvány külön érdekessége a "Mélyen érzed" című dal, melyben Gergő napjaink egyik legnépszerűbb tini sztárjával, Lolával énekel duettet. Lola sok felkérést kapott duett szereplésre, azonban erre a dalra azonnal igent mondott, ráadásul új oldaláról is bemutatkozhat, hiszen ez nem egy romantikus ballada, hanem egy pörgős, funky alapú sláger.

forrás: zene.hu

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.